Előadások, elsősorban cégvezetőknek

Cégvezetőként rengeteg dologhoz kell érteni. Elsősorban az emberekhez. Meg persze a kommunikációhoz. Meg ahhoz, hogy mitől megy a cégünk. Vagy mitől nem megy. Meg ahhoz, hogy felügyeljem-e a tevékenységeket, vagy kontrolláljam. És egyáltalán. mi a kettő között a különbség? Meg…nem is lehet minden területet felsorolni, amit ismernünk kell. Tudjuk, cégvezetőnek lenni nem könnyű. Kell a segítség!

Mit is ajánlunk?

Egynapos előadás Hatvanban vagy Szécsényben, maximum 6 fővel, igény szerint kisebb létszámmal. Előzetes egyeztetés után egyéb helyszínen is. 

A bevezető előadás olyan nélkülözhetetlen információkat ad cégvezetésről, cégek, illetve bármilyen szervezet működéséről, amikről milyen jó is lett volna, ha már korábban tudtunk volna. Mindezt érthető, szórakoztató formában, mellőzve a szakkifejezéseket, amennyire csak lehetséges. Olyan dolgokról beszélgetünk, amik munkánk során rendszeresen felmerültek kérdésként a vezetők részéről, és láthatóan sok embernek nagy problémákat jelentettek. 

Ez az előadás az alap, de nem elemi szinten! Szükséges ahhoz, hogy további alkalmakkal részletesebben beszélhessünk a Pénzről, az Időről, a Felelősségről, és más ilyen fontos dologról, ismét feje tetejére állítva az egészet; hogy olyan nézőpontokat vizsgálhassunk meg, ami segít megoldásokra lelni. Ugyanakkor ez az egy előadás is rengeteg új gondolatot hoz, így önmagában is komoly támogatás a napi munkához. Célja többek között, hogy vezetőként

·         kevésbé fáradjunk el,

·         kevésbé legyünk feszültek, zaklatottak a napi teendőktől,

·         legyünk nagyobb biztonságban magánszemélyként és cégként. 

Ízelítő az előadás témáiból:

  •  Mitől és hogyan működik egy vállalkozás?
  • Változó korban élünk, na de ennyire? 
  • Milyen a jó vezető? Engedhetünk-e a nyomásnak?
  • Hogyan válasszunk munkatársat? Ki marad, ki megy?
  • Mitől fáradunk el valójában?

 

Néhány hozzánk intézett kérdés, ami segíthet dönteni:

  • Mennyire lesz gyakorlatban használható az előadás anyaga? Teljes mértékben olyan témákról beszélgetünk, amit azonnal lehet (és szerintünk kell is) alkalmazni a munkánk során. Egy cégvezetőnek nincs ideje „elméleti” megoldásokra.
  • Így is alig jutok a munkám végére, miért töltsek egy napot evvel? Épp ezért! Azt már látjuk, mire jutunk a mostani ismereteinkkel; egyre fáradtabban egyre kevesebb szabadidővel (mi is az?), a család pedig szinte csak fényképről lát. Mehetünk tovább ezen az úton, vagy megnézhetünk egy másik lehetőséget, ami esetleg olyan megoldásokat ad, aminek a végén nem a teljes kimerültség (és egészségügyi összeomlás) áll. A „majd még keményebben/többet dolgozom” minden változtatás nélkül viszont sajnos ehhez vezet.
  • Kizárólag élőben lesz előadás?  Igen. Az előadáson, pontosan azért, hogy valóban alkalmazhatóak legyenek ezek az ismeretek, néhány gyakorlat is lesz, illetve szükséges, hogy az előadó lássa, ha valaki lemarad, vagy éppen unja az elhangzottakat. 
  • külön kérésre a mostani rendkívüli helyzetre való tekintettel kitérünk a válsághelyzet lehetséges kezelési módjaira is! 
  • Eddig is jártam továbbképzésekre, érdemes ide is eljönnöm? Na, ezt nem tudom. Vannak nagyon jó előadások vezetőknek, és örömmel hallottuk, hogy néhány cégvezető rendszeres hallgatója ezeknek. Az is biztos, hogy minden jó tanácsadó kicsit másképpen szemléli a világot. Mi is úgy állítottuk össze az előadásunkat, hogy abban benne vagyunk saját magunk is, a gondolataink, a nézőpontjaink, a több, mint 30 évünk tapasztalata. Az, hogy kinek melyik előadó gondolatmenete a szimpatikus, azt nem tudhatjuk. Aki ismer minket remélhetőleg szívesen tölt el velünk egy napot egy jó hangulatú beszélgetéssel, hogy kiderítsük, tudtunk-e a témához hozzátenni valamit. A többieknek pedig itt a lehetőség, hogy más szemmel nézzenek rá a témára.

Normál ár

HUF 60000 Alkalom
  • Előadás 1 nap
Népszerű

Kedvezményes ár

Partnereinknek és korábbi előadáson már résztvevőknek
HUF 40000 Alkalom
  • Előadás 1 nap
Népszerű